Több jogszabály is változott szeptember 1-jétől. Így a bérpótló
juttatás helyébe a foglalkoztatást helyettesítő támogatás lépett, amely a
korábbinál szigorúbb feltételekkel adható:
nem jár például azoknak, akik nem vesznek részt közfoglalkoztatásban,
vagy nem keresnek munkát. Az álláskeresési járadék a jövőben már csak 90
napig folyósítható az eddigi 270 nap helyett, és négyről öt évre nő az
összeg megállapításánál számításba vett idő.
Csütörtöktől megszűnt a
gázár- és távhőár-támogatás, és beépült a lakásfenntartási támogatásba.
Ezt a fűtés mellett többek között lakbérre, albérleti díjra, közös
költségre is lehet fordítani. A tanyafejlesztési programban elsejétől
825 millió forintra pályázhatnak azok az önkormányzatok, családi
gazdaságok vagy őstermelők, akik érdekeltek a tanyarendszer
fenntartásában.
Szeptember 1-jétől az üdítőitalok, energiaitalok, előre csomagolt
cukrozott sütemények, a sós snack és az ételízesítő után népegészségügyi
termékadót - a köznyelvben chipsadót - kell fizetni. Az adóból becslések szerint mintegy 20 milliárd forint folyhat be a költségvetésbe. Szigorodnak mostantól a külföldi rendszámú autót vezetőkre vonatkozó
szabályok is. Az üzemben tartók nem hivatkozhatnak külföldi szokásos
tartózkodási helyükre a nem magyar rendszám használatakor, azt csak a
rendszeres külföldi munkavégzéssel, vagy a magyarországi forgalomba
helyezés megkezdésével igazolhatják. Egy jogszabály értelmében az, aki
mostantól megzavar egy sporteseményt, akár három év börtönnel is sújtható.
Hatályba lépett az az alkotmánymódosítás is, amely az alaptörvény
januári életbelépése előtt szükséges átmeneti rendelkezésként 15-re
növeli az Alkotmánybíróság tagjainak számát.
Forrás: http://www.origo.hu |