Ki
ne hallott volna olyan –gyakran buszos utaztatással egybekötött -
termékbemutatókról, ahol nyugdíjasokat csaptak be, vagy erőszakosan
tukmáltak csillagászati árú bóvlikat a résztvevőkre? A Közvetlen
Értékesítők Szövetsége a sorozatos visszaélések hatására elérkezettnek
látta az időt, hogy az eddigieknél jóval komolyabban fellépjen a
fogyasztókat megkárosító és a szakma hírnevét rontó csalók és
tisztességtelen kereskedők ellen, így, az Országos Fogyasztóvédelmi
Egyesülettel együttműködésben, országos információs kampányt indít.
A két szervezet képviselői fogyasztóvédelmi fórumsorozat keretében
országszerte tartanak előadásokat a fogyasztóknak jogaikról, illetve
arról, hogyan kerülhetik el a fogyasztók, hogy tisztességtelen
kereskedők presszionálják vagy éppenséggel túlságosan is kedvezőnek tűnő
ajánlataikkal megtévesszék őket. „Gyakran azért lehet a
fogyasztókat könnyen félrevezetni, mert nincsenek tisztában jogaikkal.
Az országos fogyasztóvédelmi fórumsorozattól azt várjuk, hogy sikerül a
fogyasztókkal szembeni visszaélések számát számottevően csökkenteni” –
nyilatkozta dr. Morvay György, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
elnöke.
„A közvetlen értékesítés szektora az Európai Unióban évente 15
milliárd eurós forgalmat termel, munkahelyeket biztosítva több mint 26
ezer embernek. Fontos lenne, hogy Magyarországon a piaci
verseny tisztuljon a szektorban, és ezáltal nagyobb fogyasztói bizalom
alakulhasson ki. A Szövetségünkben való tagság garanciát jelent a
becsületes és tisztességes kereskedelmi gyakorlat folytatására” – mondta
el Sztruhala Szilveszter, a Közvetlen Értékesítők Szövetségének elnöke.